Amikor valaki a házasságnak nevezett egyezségre lép, olyasmibe keveredik, ami enyhén szólva kalandosnak mondható. Amikor egy pár házasságot köt, olyasvalamire vállalkoznak, amiről nem tudnak semmit. És minden jel arra mutat – amikor már egynél többször is megpróbálkoztak vele –, hogy másodszor sem tudnak róla többet, mint amennyit először tudtak.

A család alapja a házasság. Ebben a társadalomban ez idő szerint a család a legszorosabb kötésű önfenntartó, önvédelmező egység. A jelenlegi felállásban a házasság szükséges a társadalom számára, gazdaságilag és egyébként is. A kultúra, ha alapvető építőkövét, a családot mint jogos építőkövet eltávolítják belőle, tönkremegy. Tehát meglehetősen biztosak lehetünk benne, hogy az, aki lerombolja a házasságot, a civilizációt rombolja le.

A házastársi kapcsolat alapvetően egy posztulált kapcsolat. A posztulátum egy következtetés, döntés vagy elhatározás valamivel kapcsolatban. Amikor az emberek abbahagyják posztulálni a házasságot, az megszűnik létezni. Ez az, ami a legtöbb házassággal történik. Nem fordítva van. Nem arról van szó, hogy az emberek gonoszak, így aztán az olyan szerződések, mint a házasság, rendszerint hűtlenség miatt feloszlanak, és az egész darabokra hullik. Ez nem igaz. Az ellenkezője viszont igen: amikor egy tisztán posztulált kapcsolatunk van, akkor továbbra is teremtenünk kell. És egy család, amely családként nem teremti magát tovább, megszűnik családként létezni. Körülbelül ez minden, amit tudnia kell erről.

A házasság olyasvalami, ami elsősorban azért áll fenn, mert mindkét fél posztulálja a létezését, és a folytatólagos létezését. A házasságok csak akkor sikeresek, ha ez az alap a helyén van.

Amikor az embereknek baja van a házassággal, az azért van, mert elvárják, hogy automatikusan működjön. Azt hiszik, hogy saját erőfeszítéseik hozzáadása nélkül is egyben fog maradni. Sajnos nem így van. A házasságot teremteni kell.

Lehet, hogy valaki, aki a szüleit nem látta túl sikeresnek ezen a téren, így döntött: „Most nézd meg! Ez az intézmény, ami a természet elválaszthatatlan része, és amit semmi sem fog megváltoztatni, ez nem tartja fenn magát, és nem valami sokat ér.”

Ez az ember kudarcot vallott. Alighanem, amikor még nagyon kicsi volt, megpróbált családi egységet posztulálni. Dolgozott rajta, próbált így vagy úgy elindítani egy „apu szereti anyut” dolgot, próbálta megmutatni nekik, hogy van miért élniük, és így tovább.

Valójában, ha egy gyerek megsebesíti magát, annak az egyik oka az, hogy rá akarja ébreszteni a szüleit arra, hogy felelősséggel tartoznak a családért. A gyerekkori betegségek, meg az összes ilyesmi, közvetlenül a családi viharok után következnek.

Mindazonáltal akár jó példát mutattak a stabil házasságra az illető szülei, akár nem, ennek semmi köze ahhoz, hogy ő maga képes-e sikeres házasságot létrehozni, vagy sem.

Ha azt gondolja, hogy más dolgok tehetnek egy házasság fennmaradásáról, miközben ön meg sem próbálja működésben tartani, akkor az természetesen pusztulásba torkollik. Ám ha ön annak tudatában közelít ehhez, hogy a házasság olyan dolog, aminek a létezését és megtartását posztulálni kell, és annak tudatában, hogy ha felhagy a fenntartásán való fáradozással, akkor az megszűnik; valamint a technológia ismeretében, amelyet e tanfolyam hátralévő része tartalmaz, akkor bármely házasságot tartóssá tehet, bármely házasságot bármilyen tekintetben helyrehozhat vagy ismét összeköthet tetszése szerint. Ez viszont egy kis munkát és egy kis bátorságot igényel, és ezzel még finoman fogalmaztunk.